11 Egy csomag WC-papír

– Bai Luo Yin!

Abban a pillanatban, hogy meghallotta a nevét, megfordult és meglátta Dong Na-t, egy felsőbb éves diákot. Aki szelíden mosolygott, miközben feléje tartott minden szempárt magára vonva.

– Szeretnék kérdezni valamit.

Bai Luo Yin egy gyors pillantást vetett a lányra.

– Mondd.

– Ki az a jóképű srác, aki a hátul ül?

– Több srác is ül  hátul. Honnan tudnám, hogy melyikről beszélsz?

Dong Na alaposan körülnézett, mielőtt közelebb hajolt Bai Luo Yin füléhez.

– Tudod, az a jóképű fiú, aki kockás inget visel. Mindig felteszi a fejhallgatóját. Csak hogy tudd, az osztályunkban minden lány nagyon menőnek tartja.

Bai Luo Yin már tudta, hogy Dong Na melyik diákról beszélt, de nem látta meg You Qi-ben azokat, amiket említett. Mindössze a használt zsebkendőkre tudott gondolni.

– Mondd csak, ha én üldözném őt, szerinted elfogadná? A szépségemet elnézve, van remény?

Egy pillanatig csend volt, Bai Luo Yin megforgatta a szemét. Minél hamarabb haza akart érni enni, ezért sietve válaszolt.

– Igen, van.

– Tényleg? – Dong Na megrántotta a fiú karját. – Miért nem mondod el mit szeret? Észrevettem, hogy ti ketten mindig együtt lógtok.

Bai Luo Yin bosszúsan eltolta Dong Na kezét. Aztán a lány szemébe nézett.

– Csak egy nagy csomag vécépapírt kell küldened neki. Ne feledd, nem egy tekercset, hanem egy nagy csomagot – mondta, majd azonnal elindult a lépcső felé. A lány utána kiáltott.

– 12 tekercses, vagy a 10 tekercses csomag?

A fiú amint meghallotta ezeket a szavakat majdnem leesett a lépcsőn.

Yang Meng lelkesen szaladt utána, átvetette a karját a vállán, és vidáman nevetett.

– Ma szavaztunk a legszebb lányról. Az eredmény szerint öt diák kapott nagyjából ugyanannyi szavazatot. Szerintem a legszebb lány az, akinek egy anyajegye van a bal szeme külső sarkában…

Nem látta, hogy Bai Luo Yin tekintete állandóan a vörös téglafal repedéseit követte. Meglökte őt az egyik kezével

– Figyelsz arra, amit mondok?

– Igen, figyelek. Azt mondtad, hogy a nagymamád vett egy kiló zöld datolyaszilvát.

Yang Meng kétségbeesetten fejbe csapta magát, hiába beszélt eddig. Látva, hogy Bai Luo Yin arca még mindig kifejezéstelen, óvatosan megkérdezte.

– Shi Hui-ra gondolsz?

A név hallatán Bai Luo Yin szemei azonnal felcsillantak.

– Nem erről van szó.

– Akkor mi az?

Hosszú idő után Bai Luo Yin végül megszólalt.

– Próbálom kitalálni, hogy ki tépte ki a házifeladatomat…

A ház, amelyet Gu Hai bérelt, egy hálószobából és egy fürdőszobából állt. A hely nagy részét sportfelszerelés töltötte meg. Az apja olyan keményen edzette, mint a katonákat, így megszokta. Könnyedén végrehajtott kétszáz fekvőtámaszt, majd egy óra következett a futógépen. Intenzív programját egy bokszedzéssel fejezte be, amelyben brutálisan ütötte a felfüggesztett homokzsákot. Teljesen felvillanyozta őt, ahogy elképzelte, hogy Gu Wei Tinget, Jiang Yuant üti és a mostohatestvért, akivel soha sem találkozott. Mire befejezte, elmúlt nyolc óra.

Gu Hai előhalászott egy darab papírt az iskolatáskájából. Miután egy ideig gyönyörködött benne, egy csík ragasztószalaggal felragasztotta az íróasztal tetejére. Ezután elővett egy vékony papírt, ráhelyezte, és elkezdte átmásolni a karaktereket. Nagyon szerette ezt a kézírást. Más volt, mint a szabványos írás, de nem is félkurzív¹. Egy nyugodt ember kézírásának tűnt. Bai Luo Yin maga alkotta meg ezt a stílust.

Másnap reggel You Qi a hátsó ajtón keresztül lépett be az osztályterembe, és szokás szerint az iskolatáskáját lazán az asztalára dobta. Ettől a nemtörődöm cselekedettől egy nagy csomag vécépapír esett a padlóra. Egy papírdarab kicsúszott alóla, és a levegőben lebegett, mielőtt Bai Luo Yin asztalán landolt. A körülötte lévő osztálytársai nevetve nézték. You Qi figyelmen kívül hagyta a bámészkodókat, és inkább felvette a vécépapírt. Amikor már több nem fért a padjába, letette a széke mellé. Ahogy megfordult észrevette a kis papírdarabot a mögötte lévő asztal tetején.

„Ez a tiéd.”

You Qi megdöbbent. Bai Luo Yin miért ad nekem vécépapírt? Egy ideig szótlanul bámulta. Végül megértette. A barátja bizonyára látta, hogy a padja állandóan tele van használt zsebkendőkkel, és rájött, hogy nincs elég, ezért vette. Ez a srác hidegnek tűnik, de valójában a szíve nagyon is meleg.

Húsz perccel az óra kezdés után Bai Luo Yin belépett. Szemek kereszttűzében lassan az utolsó padhoz sétált, fogta az angol tankönyvét, hogy magával vigye a terem elé. Az iskola szabályzata szerint minden későn érkező diáknak az osztályterem előtt kell állnia.

– Hé! – You Qi szólította meg, egy zacskó vécépapírral a kezében. – Köszönöm! Bai Luo Yin meglepődött. Az a lány nagyon ostoba. Tényleg megvette.

– Ne nekem köszönd meg. Nem én vettem.

You Qi vigyorgott.

–  Mit kell szégyellni? Nem intimbetétet adtál!

– Cseszd meg!

¹ A félkurzív írás a Keleti Han-dinasztia idején alakult ki a gyors, lendületes kézírás változataként.

12 Miért alszik mindig?

Attól a naptól kezdve, hogy You Qi megkapta azt a csomag vécépapírt, olyan volt, mintha megszállták volna. Korábban is sokszor fújta az orrát, de most még nevetségesebbé vált. Odáig fajult, hogy egyetlen nap alatt elhasznált egy tekercset. Minden alkalommal, miután kifújta, megfordult és mosolygott, mint egy kislány, aki épp a kölyökszerelmet éli át. Bai Luo Yin nem bírta tovább ezt az abszurditást. Hogy egy olyan valaki, mint You Qi, aki 180 cm magas, és jóképű, mint Takeshi Kaneshiro, mérhetetlenül ostoba volt.

– Már mondtam, hogy nem én vettem neked. Abbahagynád ezt?

You Qi úgy tett, mintha nem hallaná, és tovább fújta az orrát. Végül Bai Luo Yin feladta, és a padra hajtotta a fejét. Nemsokára a szemhéjai elnehezültek a fáradtságtól, kezdtek lecsukódni. Az igazat megvallva, senki sem merte volna felébreszteni. Az osztály lány diákjainak fele You Qi iránt érdeklődött, míg a másik felét, kockáknak lehet nevezni, akik a szabadidejük nagy részében játszottak.

Tulajdonképpen, amíg a többiek beszélgettek, játszottak, Bai Luo Yin alvó alakja észrevétlen maradt számukra, kivétel egy embert. Gu Hai folyamatosan nézte azon töprengve, hogy mit csinálhat éjjelente. Hogy lehet állandóan álmos? Tényleg alszik, vagy csak úgy tesz, mintha aludna? De ha tényleg aludt, akkor hogyan tudott minden alkalommal helyesen válaszolni, amikor a tanár felszólította?

– Kit nézel? – Kérdezte egy hang.

Gu Hai tekintete Bai Luo Yin-ről egy gyönyörű lányra siklott.  A hangja a hongkongi és a tajvani akcentus édes keveréke, amitől a hallgatója libabőrös lett.

– Ismered őt? – kérdezte Gu Hai miközben Bai Luo Yinre mutatott.

Xiao Xuan szemöldöke enyhén felszaladt.

– Ki nem ismerné? Ő a legjóképűbb srác az osztályunkban. Egyszer még randira is elhívtam, kár, hogy nem esett belém. Rendkívüli ember, ráadásul nagyon okos. Lassan te is jobban megismered.

Ez a pár mondat a lánytól felkeltette Gu Hai érdeklődését.

– Mindig így alszik?

– Hát persze! Minden óra előtt és után. Ó, elárulok neked egy titkot, de nem mondhatod el senkinek. Bai Luo Yinnek nincs anyja.

Gu Hai szívét, mintha egy hatalmas kés szúrta volna át.

– Izzadsz. Meleged van? – Xiao Xuane, felkapott egy legyezőt, majd meglengette a Gu Hai előtt, amitől a körülöttük lévő fiúk hümmögni kezdtek. De Gu Hai egyetlen intenzív pillantásától azonnal elhallgattak.

Az óra végén Gu Hai óvatosan Bai Luo Yin íróasztala felé indult megnézni a fiú íróeszközeit. Ott feküdt egy áttetsző, kopottas töltőtoll, egy vizes ecset és egy másik töltőtoll, amit rendszeresen használt gyakorlásra. Az említett íróeszközök mellett volt egy üveg írótinta is, amely már majdnem kifogyott. A vonalzója nem volt skálával jelölve. Az asztal legszélén egy egyszerű írószeres tasak feküdt, a vállpántos táskáját a padjába gyömöszölte. Ránézésre a pántok többször is elszakadtak, a varráshoz többféle színű cérnát használtak. Némelyik világosabb, mint a többi. Az igazat megvallva, nem arról volt szó, hogy Gu Hai nem látott még szegény embert. De ez volt az első alkalom, hogy olyasvalakit látott, akinek volt mersze a szegénységét mutogatni.

A nap végén egy katonai autó leparkolt egy nagy fa alatt, nem messze az iskola főkapujától. Senki sem parkolhatott ott, de ennek az autónak a rendszámtábláján a régió legmagasabb tekintélyű szimbóluma volt látható, senki sem merné elvontatni.

– Már sokszor mondtam neked, semmi szükség arra, hogy értem gyere. Tudok taxit fogni – Gu Hai mindig is türelmetlen volt ezzel az emberrel szemben.

A sofőr csak mosolygott és bólintott.

– Nem csak azért, mert félünk, hogy balesetet szenvedsz. A forgalom errefelé rossz, és a taxisoknak sincs jó híre. Mi lesz, ha átvernek? Gyere, szállj be a kocsiba, kis gazdám. Hasonló természetek van a tábornokkal, nem érdemes vesztegetni az időt.

Gu Hai megpróbálta nem forgatni a szemét, és az iskola kapuja felé nézett. Hirtelen megpillantott egy ismerős alakot,  akin elidőzött a tekintete. Aztán néhány nagy lépéssel átkelt az utcán. Mielőtt a sofőr reagálhatott volna, leintett egy taxit, és beült.

13 Ragaszkodom hozzá, hogy a barátja legyek!

– Elnézést uram, nem tudna egy kicsit lassabban menni?

– Azt akarja, hogy még lassabban menjek? Nézze meg a sebességmérőt! Mennyivel menjek lassabban?

–  Annyira, hogy követhessük azt a kék iskolai egyenruhás srácot.

A sofőr csettintett, a hangjában bosszúság érződött, amikor újra megszólalt.

– Fél napig akar engem feltartani, csak azért, hogy végig kocsikázzak ezen az utcán? A taxidíj a távolságon alapul, nem az időn. Ha fél napot elpazarolok, hogy egy mérföldet vezessek, mi hasznom lesz belőle?

Gu Hai nem sokat törődött azzal, hogy mit mondott a sofőr, kivett 200 jüant, és előre dobta, miközben le sem vette a szemét a célpontról. Amint a taxisofőr keze a pénzre tapadt, a hozzáállása azonnal megváltozott.

– Figyeljen ide, fiatalember. Ha tényleg az utcán akarja követni, miért nem sétál egyszerűen utána? Vagy keressen egy motorkerékpárt, az sokkal olcsóbb. Nem pénzkidobás 200 jüant költeni csak azért, hogy néhány lépést kocsikázzon?

– Könnyen észrevesz, ha sétálok. Gyorsan! Befordult a sarkon.

Amikor megérkeztek az utcába, ahol Bai Luo Yin lakott, Gu Hai kiszállt a taxiból, és lopakodva a fiú után indult. Mellette régi és kopottas házak sorakoztak, amelyek nem illettek a környékbeli magasépületekhez. Gu Hai-nak az volt a meglátása, hogy ezeket a házakat hamarosan lebontják. Az emberek, akik ebben az utcában laktak, hamarosan elveszítik otthonukat. Jobban átgondolva valószínűtlennek tartotta, hogy a kormány egyáltalán időt szán arra, hogy találkozzon a lakókkal, hogy kisajátítás helyett kivásárolja bármelyikük házát. Továbbment az utcán, és látta, hogy Bai Luo Yin besétált egy kis udvarba. Kissé felhajtotta az ingujját, és az órájára nézett: 50 perc telt el. Már értette, hogy a fiú miért késik mindig. Gu Hai megfigyelve Bai Luo Yin családi körülményeit arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg még biciklije sincs.

Bai Luo Yin bement a szobájába, letette a táskáját a rendetlen ágyra, levette az egyenruháját, és meztelen felsőtesttel a konyhába sétált. Kinyitotta a rizsfőzőt, egy darabig bámulta, majd az udvaron tartózkodó Bai Han Qi felé kiáltott.

– Nem azt mondtad, hogy congee-t¹ fogsz főzni? Hogy lett belőle rizs?

Az apja megcsóválta a fejét arcán nyilvánvaló sajnálkozással.

– Kimentem mosni, és elfelejtettem, hogy congee-t főzök. Nem sokáig főztem, így rizs lett belőle.

Amikor Gu Hai a kapuhoz ért, Bai Luo Yin már vizet öntött a tál rizsbe az asztalnál, és összekeverte, hogy congee-t készítsen belőle. Evés után ivott egy kortyot, majd még egyet, már csak egy tányér savanyúság volt előtte. Fogta a tálját, és bement. Nem sokkal később újra kiment, és látta, hogy az apja mos. A fiú kissé összevont szemöldökkel, dühösen hozzávágott egy fehérneműt.

– Miért kellett kimosnod? Apa, tudod, hogy csak három darab alsóneműm van. Egyet a lefolyóba dobtál, a másik rajtam van, ezt az utolsót pedig kimostad, pedig tiszta volt. Mit fogok holnap felvenni?

Bai Han Qi egy pillanatig döbbenten nézte a kérdéses ruhadarabot. Aztán a kezét a nadrágjába törölte, és azt mondta.

– Megyek és veszek neked egy újat.

– Nem szükséges – vette ki az apja kezéből a fehérneműt. – Felveszem ezt. Holnapra meg kell száradnia.

Látva az apa és fia civakodását, Gu Hai szórakozottan elmosolyodott. Ezen a napon nem hívott taxit, hogy hazamenjen. Ehelyett nekieredt, kihasználta az alkalmat, hogy megmozgassa a testét. Futás közben azon gondolkodott, amit korábban látott, vagyis a duó zűrzavarán. Valójában három okból jött ide. Egy, hogy megtudja, Bai Luo Yin miért késik mindig. Kettő, hogy megfigyelje a fiú mindennapi életét. Három, mert nem volt jobb dolga. Most, hogy minden célját elérte, valami váratlan dolog történt. Rájött, hogy barátja akar lenni ennek a fiúnak.

¹ Hagyományos kínai rizskása, amit sósan készítenek és krémes állagú.

14 Két ember egymással szemben

Másnap reggel Bai Luo Yin szokás szerint elkésett az óráról. Amikor letette a táskáját, megpillantott egy kis dobozt a padjában. Miután meglátta mi az, gyorsan visszatolta. Mi folyik itt? Ki a fene tett alsóneműt az asztalomba? Tegnap sunyin nevetett azon, hogy egy lány egy csomag vécépapírt adott You Qi-nak, most meg ő kapott fehérneműt! Valaki tévedésből tette a padomba. Mielőtt azonban tovább turkált volna az elméjében, egy papírdarab eloszlatta a kétségeit.

„Ez a tiéd.”

Látva, hogy ezek pontosan ugyanazok a szavak, mint tegnap, Bai Luo Yin azonnal You Qi asztalára dobta a dobozt, anélkül, hogy összehasonlította volna a karakterek stílusát.

– Nem vagy undorító?!

You Qi az asztalára borulva szundított, amikor hirtelen valami fejbe vágta. Felnézett, és meglepődött az alsónadrág láttán.

– Látom, hogy mi a helyzet. Xiao Bai, nem tudtam, hogy kívülről hideg és visszahúzódó vagy, de belülről valójában mély és szenvedélyes! Két nappal ezelőtt még vécépapírt adtál nekem, ma pedig alsóneműt.

– Cseszd meg! – káromkodott Bai Luo Yin, majd felvette a könyveit, és kisétált a teremből.

Miután mindennek tanúja volt, Gu Hai felnevetett magában. Ez a srác inkább vizes alsóneműt hord, minthogy egy kis segítséget elfogadjon. Van benne gerincesség!

A nap folyamán a vizes fehérnemű többször is kínozta Bai Luo Yint. Tegnap este abban feküdt le aludni, és reggelre igaz, hogy már száraz volt, de hasmenés lett a vége. Három óra alatt Bai Luo Yin hétszer ment ki mosdóba. A hetedik alkalom után valóban kínosnak találta, és úgy döntött, hogy nem megy vissza az osztályterembe. Ehelyett az osztályon kívül guggolt, amíg délben el nem engedték. Amikor elment összeszedni a holmiját, még mindig hallotta, hogy a gyomra hangoskodik. Keserűen gyűlölte Bai Han Qit. Az apja gyerekkora óta sokszor okozott szenvedést a hanyagsága miatt. Éppen amikor vett egy mély lélegzetet, és elindult volna kifelé, valami hirtelen a földre zuhant. Felemelte, hogy megnézze, és látta, hogy hasmenés elleni gyógyszeres doboz. Basszus, milyen gonosz varázsige okozta ezt a szörnyűséget? Bármilyen zavarodott is volt Bai Luo Yin, tudta, hogy nem You Qi adta neki, mivel a fiú nem hagyta el az iskola épületét, és nem ment a gyengélkedőre. Honnan tudhatta volna, hogy hasmenésem lesz, hogy legyen nála gyógyszer? Most, hogy belegondolt a fehérneművel kapcsolatos helyzetbe, rendkívül furcsának tartotta. Mivel alsóneműt nem lehetett az iskolában vásárolni, ez kizárta az egyetemen élő diákokat, ami viszont kizárta You Qi-t, mint lehetséges gyanúsítottat. Alaposabban belegondolva, ha egy nyitott gondolkodású lány adta volna nekem, hogy kifejezze a szerelmét, honnan tudta, hogy mire van szükségem? Nem, ez tévedés…, hogy lehet az időzítés ilyen véletlenszerű? Tegnap történetesen nem volt egy száraz alsóneműm sem, amit felvehettem volna, és reggel varázsütésre előkerült egy. A nedves alsóneműtől beteg lettem, és megjelent egy doboz hasmenés elleni gyógyszer. Mi ennek az esélye? Semmi. 

Bai Luo Yin a táskáját az asztalra dobta.

– Ki követett engem tegnap?  – kérdezte hangosan.

Akkor már csak néhány diák volt a teremben, de Bai Luo Yin sejtette, hogy az a személy az itt lévő diákok között volt. Biztosan minden lépésemet figyeli. Gu Hai kissé unott arckifejezést öltött. Nem számított arra, hogy Bai Luo Yin ilyen éles eszű. Csupán az alsóneműre és a gyógyszeres dobozra támaszkodva képes volt arra a következtetésre jutni, hogy valaki követte tegnap.

– Ne baszakodj már! – Bai Luo Yin dühösen eldobta a gyógyszeres dobozt.

A doboz a falnak csapódott, visszapattant, de Gu Hai elkapta a levegőben. Abban a pillanatban az osztályteremben lévő diákok kivonultak. Korábbi tapasztalataik azt sugallták nekik, hogy soha ne provokálják Bai Luo Yint. A fejükben csak egy mondatot kántáltak: ezt a személyt teljesen lehetetlen kezelni. Természetesen volt egy kivétel, és ez a kivétel volt a probléma okozója.

– Én – mondta Gu Hai és Bai Luo Yin felé sétált. – Nincs más szándékom. Csak gondoskodni akartam rólad, és bocsánatot kérni azért, amit tettem – elmosolyodott, miközben visszanyomta a gyógyszert Bai Luo Yin kezébe.

„Soha ne üss meg olyan embert, aki rád mosolyog.”¹ értelmét Bai Luo Yin azonnal megértette.

– Csak amiatt a két pocsék karakter miatt, amit írtál?

A fiú még most is Gu Hai híresség-szerű aláírásán töprengett, aki attól a naptól kezdve rendkívül aljas képet hagyott magáról Bai Luo Yin fejében. Mindegy, hogy melyik oldalát nézte, még az is frusztrálta, ahogyan a kérdésre válaszolt.

– Természetesen nem – ismerte el nyugodtan Gu Hai. – Azért, mert kitéptem a dolgozatodat, hogy gyakorolhassam rajta a karakterek írását.

– Te rohadék! – üvöltötte Bai Luo Yin.

Abban a pillanatban a világ egyetlen ismert nyelvén sem lehetett leírni a haragját. A hiányzó papír miatt egy hétig állt az osztálytermen kívül az irodalom- és nyelvórán. És a főbűnös csak így, lazán, bűntudat nélkül vallotta be a tettét. Erősen megragadta Gu Hai gallérját, és egyenesen a sarokba lökte.

– Kurvára nem volt jobb dolgod, mint hogy széttépd a dolgozatomat? Miért nem szóltál? Keresed a bajt, mi?

– Mert csodálom a karaktereid. Ennek örülnöd kellene.

Bai Luo Yin megőrülhetett volna Gu Hai miatt, de nem tudott dühöngeni, nem tudott ordítani, nem tudott hangosan vitatkozni vagy balhét csinálni. Ez egyenlő volt az arcvesztéssel. Az egyetlen dolog, amit tehetett, hogy megüti.

Gu Hai miután több súlyos ütést kapott Bai Luo Yin-tól biztos kézzel lefogta a fiú vállát, miközben arcára kiült a „Nem fogom lealacsonyítani magam a te szintedre” kifejezés.

– Elég. Már bocsánatot kértem tőled. Ne húzd tovább.

Bai Luo Yin vett néhány mély lélegzetet, ellökte magától Gu Hai-t és felé mutatott.

– Sosem találkoztam senkivel, aki olyan szégyentelen ember lenne, mint te!

Gu Hai az ujját Bai Luo Yin homlokához nyomta.

– Én sem találkoztam soha senkivel, aki miatt bocsánatot kellene kérnem, mint tőled.

– Pfei!² – fújt egyet Bai Luo Yin.

A koronaherceg Gu mester az ajtókeretnek támasztotta magas, jól megtermett testét, összehúzta a szemét, és figyelte, ahogy a jóképű és okos alak egyre távolabb és távolabb kerül. Felhorkant és elnevette magát. Nyugodt lehetsz, még nem végeztünk.

¹ Azt jelenti, hogy amikor kezet emelsz egy olyan személyre, aki rosszat tett, de az illető már elismerte, így el kell viselned, és nem szabad megütni

² Pfei! – a hang, amit akkor adsz ki, amikor köpsz (megvetéssel).

15 Így néz ki egy tehén!

– Tanárnő, szeretnék helyet cserélni.

Luo Xiao Yu kristályos szemei felcsillantak, ahogy Gu Hai szemébe nézett, majd egy szelíd mosoly rajzolódott ki az ajkára.

– Előre akarsz menni?

– Nem.

– Akkor hátrébb?

– Szintén nem.

E szavak hallatán Luo Xiao Yu kíváncsi lett. Gu Hai szíve egy pillanatra megdobbant, majd lenyugodott.

– Egy sorral arrébb szeretnék menni, és hátul akarok maradni.

– Az a helyzet, hogy az ülésrend kéthetente változik – magyarázta Luo Xiaoyu türelmesen. – Más szóval, a te sorod két nap múlva a legészakibbról a legdélebbre kerül.

– Én nem erre gondoltam – fejezte ki határozottan Gu Hai. – Át akarok ülni Bai Luo Yin mögötti helyre.

– Bai Luo Yin mögötti helyre? – csodálkozott Luo Xiao Yu.

– Mivel jó a kapcsolatunk, ha közel ülnénk egymáshoz motiváltabb lennék a tanulásban – mosolygott Gu Hai.

Úgy tűnt, hogy a tanárnő összezavarodott. Normális esetben a diákok azért kérik, hogy helyet cseréljenek, mert olyan problémák merültek fel, mint a magasság, a jegyek, vagy hogy elválasszák a lány és a fiú diákokat.

– Menj vissza az osztályba, átgondolom az ülésrendet.

– Csinálja most rögtön – Gu Hai ragaszkodott hozzá. – Azonnal helyet akarok cserélni.

Luo Xiao Yu arca fokozatosan elvörösödött, és ajkai megremegtek. Egyértelműen elégedetlen volt Gu Hai viselkedésével, hiszen az iskolában még senki sem mert így beszélni vele. De most hogyhogy nem tudta szabadjára engedni az indulatát?

– Rendben, ma délután helyet cserélhetsz.

Nem sokkal azután, hogy Gu Hai elment, egy fiú diák lépett be az irodába, akinek az egész arca tele volt pattanásokkal. Elkeseredetten állt meg Luo Xiao Yu előtt.

– Tanárnő, át tudná cserélni a helyemet? Zhang Dawei folyton rugdossa a székemet. Már háromszor leestem.

– Ha belerúg a székedbe, nem tudod figyelmeztetni? –  Luo Xiao Yu felemelte a hangját.

– Helyet akarok cserélni! Azt hiszi, hogy a helyváltoztatás egyszerű dolog? Nem tudna figyelni az érzéseimre? – Nem tudta, miért tartja még mindig elbűvölőnek a gyönyörű tanárnőt, bár dühös volt. – Tanárnő, könyörgöm, engedje meg, hogy egy székkel előrébb menjek, és akkor minden rendben lesz.

Luo Xiaoyu közismert volt a rossz természetéről.

– Még egy szó, és azonnal kirúglak az osztályomból!

Pár másodperccel később a diák lehangoltan sétált ki a tanári szobából.

Délután Bai Luo Yin éppen belépett volna az osztályterembe, amikor megpillantotta az utált személyt a mögötte lévő padnál ülni. Magában káromkodott, de megőrizte hűvös viselkedését, miközben a helyére sétált. Amikor az óra kezdődött volna Gu Hai még mindig nem mozdult. Végül Bao Luo Yin nem bírta tovább.

– Hogyhogy nem ültél vissza a helyedre?

– Helyet cseréltem, most ez a helyem! – mosolygott Gu Hai.

Bai Luo Yin arca nem csak, hogy azonnal elsötétült, mint a fazék feneke, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy elrejtse az elégedetlenségét. Ő az a fajta ember volt, aki hangot ad annak, ami tetszik neki, és ami nem. Amíg nem kedveli az illetőt, addig akkor sem mondana róla egy jó szót sem, ha pisztolyt szegeznének a halántékához. Amikor megszólalt a csengő, Bai Luo Yin visszafordult a tábla felé, és azt mondta magának, hogy ne figyeljen Gu Hai-ra, csak képzelje el, hogy az illető egy rakás trágya.

– Diákok, vegyétek elő a tegnapi dolgozatokat, ma át fogjuk beszélni.

Gu Hai az ujjaival megpöckölte az előtte ülő fiú hátát.

– Hé, a fehér egyenruhád hátulja itt elszakadt, de miért fekete cérnával varrtad meg?

– Ezt hívják tehénmintának! – válaszolta Bai Luo Yin közömbösen.

– Tehénminta?

– Nincs olyan tehénfajta, amelyik fekete-fehér foltos?

Gu Hai felnevetett. Ez a srác eléggé szabadszájú, de hogy tehénmintának nevezi, ha csak egy fekete folt van rajta? Sok fekete folt kell ahhoz, hogy így nevezzék. Ezért Gu Hai elővett egy kis ollót, kihasználta, hogy Bai Luo Yin aludt és rengeteg lyukat vágott a fiú egyenruhája felsőjének hátuljába.

– Da Hai, edzel?

Gu Hai bedugta a fülhallgatót, így mindkét keze szabad volt, hogy fogja a tűt és a fekete cérnát. A cérnát éppen a tű lyukába próbálta bedugni.

– Egy tűt fűzök be.

– Tűt fűzöl? – Jin Lulu hangosan felnevetett. – Miután elmentél otthonról, nincs senki, aki megvarrja a ruháidat. Szegény fiatalúr!

Amikor sikeresen végzett, Gu Hai rendkívül büszke volt magára, és gonoszul elmosolyodott.

– Nem nekem lesz.

A vonal másik végéről mennydörgő hang hallatszott.

– Akkor kinek varrsz?

Gu Hai lehalkította a fülhallgatója hangerejét, és nyugodtan válaszolt.

– Miért kiabálsz? Mintha egy lánynak varrnék. Hagyd abba a kérdezősködést, úgysem értenéd meg.

A barátnője ésszerűen gondolkodott. Hogyan varrhatna egy olyan ember, mint Gu Hai egy lánynak? Ha bármikor látott egy fiút, aki az utcán egy lány cipőfűzőjét köti, azonnal leszidta. Jobb, ha nem feszegeti ezt a dolgot.

– Da Hai, hiányzol, gyere el hozzám Tianjinba¹ ezen a hétvégén.

Gu Hai lerakta a kézimunkáját, levette a cipőjét, és bemászott az ágyba.

– Rendben.

¹ Kína öt központi városának egyike. Az ország északkeleti részén fekvő nagy kikötőváros.