16 Ki mersz hívni engem?

 Másnap Bai Luo Yin ismét elkésett az iskolából. Gu Hai lopva vetett egy pillantást az egyenruhájára, még ott voltak a lyukak, amiket tegnap vágott rajta. „Milyen hanyag.”

Sejtette, hogy Bai Luo Yin valószínűleg nem vette le az alváshoz.

„Remek, most, hogy minden készen, már csak a keleti szélre van szükség.” ¹

Még nagyobb kár, hogy a „keleti szél” nem fújt zavartalanul aznap. Gu Hai tovább bámulta Bai Luo Yin-t, várva, hogy elaludjon. De szerencsétlenségére éber volt, még ki is húzta magát. „Aludj, aludj…” – mantrázta többször is a fejében.

Végül, a második óra vége felé Bai Luo Yin az aszlára fektetett karjaira borult. Gu Hai csendben várt, és amikor a fiú egész teste ellazult, kinyújtotta a kezét. De ebben a pillanatban a csengő jelezte, hogy véget ért az óra. Fogcsikorgatva, nehéz szívvel húzta vissza a kezét. Ideiglenesen a padjába tette a tűt és a cérnát.

A harmadik óra testnevelés volt. Az iskolájuk új testnevelő tanárt vett fel, aki egy nyugalmazott katonatiszt volt. Már az óra elejétől szidta az egész osztályt az állóképességük miatt, „tápos csibéknek” nevezve őket.

– Te! Gyere és állítsd sorba a diákokat – hívta ki Ti Wei-t.

Amikor a fiú elkiáltotta a parancsot, a testnevelő tanár felüvöltött.

– Még nem ettél?! Annyi energiád sincs, hogy hangosan beszélj?

Ti Wei rosszul érezte magát.

– Már ettem, de még mindig éhes vagyok.

Az egész osztály nevetett, a tanár felkiáltott.

– Oktató vagyok, és van merszetek kinevetni! – majd Ti Wei felé fordult. – Menj vissza a helyedre. Kihívok valaki mást.

Megvető tekintettel sétált el a diákok mellett a sor végéig. Választása végül Gu Hai-ra esett a testtartása, a kemény arckifejezése miatt. Minden bizonnyal lehetne belőle testnevelő tanár.

– Te, gyere ide.

Gu Hai magabiztosan előre lépett. A tanár arcán elégedettség tükröződött.

– Kiáltsd kétszer, „Figyelmet kérek!”.

Gu Hai rápillantott a tanárra, ellenszenvet váltott ki belőle a férfi arrogáns viselkedése. „Mintha a kétszeri üvöltés tekintélyt adna. Még ha nem is kérted volna, hogy kiabáljak, akkor is ez lenne a véleményem rólad.”

– A parancsokat nem kiabálni kell. Ha nincs meg az emberek bizalma, akkor sem hallgatnak magára, ha addig kiabál, amíg a torka elvérzik. Bizalom esetén még akkor is tudnák, hogy mit kell tenni, ha halkan mondaná.

Kollektív csend követte Gu Hai szavait. Senki sem számított arra, hogy valaki elég bátor lesz visszabeszélni a tanárnak. Pisszeni sem mertek, de szurkoltak neki. Nem szerették ezt az embert, így, aki szembe mert szállni vele, természetesen csodálatra méltó hőssé vált a szemükben. A testnevelő tanár mérges lett. „Mit képel egy a gyerek? Ez felháborító!”

– Mire vagy képes, hogy így visszamersz beszélni?

– És ön mire képes? – vágott vissza Gu Hai gúnyosan.

A tanár arca elkomorult, a földre mutatott, és azt mondta:

– Ha egy perc alatt ötven fekvőtámaszt megcsinálsz, úgy teszek, mintha nem hallottam volna, amit az előbb mondtál.

Gu Hai vigyorgott, kezdő pozícióba helyezkedve várta a startot. A tanár elővette a stopperórát, és gúnyos pillantást vetett rá.

– Rajt!

– 1, 2, 3, 4… – Az egész osztály egyszerre kezdett számolni és éljenezni Gu Hai-t. Olyan sebességgel mozgott, amilyet csak a tévében lehetett látni. Fél perc alatt megcsinált ötvenet.

– 106.

A diákok soraiból lelkes tapsvihar tört ki.

– Ti meg minek tapsoltok? – üvöltötte a tanár, mire elhallgatott az osztály. – Azt hiszed, hogy zseniális vagy? – fordult Gu Hai felé. – Pei! A diákok nem tudják, hogy mekkora vicc vagy! Az emberek úgy fognak rád nézni, mint egy majomra, én pedig a majom edzője vagyok! Azt hiszed, hogy valóban csodálnak? Ne hízelegj magadnak!

– Akkor mutassa meg nekünk, maga milyen zseniális.

Gu Hai provokációja miatt néhány fiú gúnyolódni kezdett.

– Tanár úr, mutasson nekünk valamit a képességeiből! Nemrégen vonult nyugdíjba a hadseregből, nem igaz? Látni akarjuk, hogy milyen egy katona edzettsége!

– Így van! Nagyszerű képességei vannak, mutassa meg nekünk!

Az osztály követelőzése és Gu Hai közömbössége a robbanásig feszítette a testnevelő tanár idegeit. Rájött, hogy muszáj lesz bizonyítania, ha nem akar gúny tárgyává válni.

– Befejezni! Látjátok azt a vízszintes rudat? Minden fiú húzódzkodni fog, amennyit bír. Én többet fogok csinálni, mint ti összesen.

Az osztály izgatottan a rúdhoz ment. A lányok köréjük gyűltek, hogy szurkoljanak. Néhány diák egy másik osztályból is közelebb jött, hogy megnézzék mi történt.

A testnevelő tanár egyetlen húzódzkodást végzett, elmagyarázva, hogy az álnak át kell haladnia a rúd felett, miközben a lábak egyenesek maradnak, nem érhetnek a földhöz.

– 1, 2… hé, ez nem számít, a következő diák jöjjön…

– 3, 4, 5, 6… 41, 42…

Majdnem minden fiú sorra került, de egyikük sem volt kiemelkedő, mivel sokan még a saját súlyukat sem tudták megtartani. A természettudományos osztályban, a több mint negyven diák közül többségben voltak a fiúk. Ha mindegyik legalább három húzódzkodásra képes lett volna, az összesített eredmény meghaladta volna a százat. Azok, akik soha nem estek át speciális képzésen, rájöttek, hogy csoda lenne, ha több mint tíz húzódzkodást sikerülne megcsinálniuk. Körülnézve már csak három fiú maradt: Bai Luo Yin, You Qi és Gu Hai. A többi fiúnak összesen 89 húzódzkodás sikerült. A szabályok miatt néhányan még egyre sem voltak képesek. Ezért a tanár bízott az esélyeiben. Könnyedén meg tudott csinálni 200-at anélkül, hogy nagyon megizzadt volna. Nem számított, hogy Gu Hai milyen erős volt, nem valószínű, hogy a három fiú eredményével az összesítés átlépné a 100-at.

¹ egy idióma, ami azt jelenti, hogy egy feltételen kívül minden adott a sikerhez, vagy az esemény bekövetkeztéhez.

17 GU HAI EGYSZEMÉLYES SHOW-JA

– You Qi, You Qi, You Qi…

You Qi rajongói sokan voltak. Amikor hangosan kiabáltak, úgy tűnt, hogy a föld is beleremeg. Még Bai Luo Yin, aki oldalt állt, is azt érezte, hogy megsüketül. Hiába a sok rajongó tekintet a gyönyörű lányok részéről, egyikük sem kapta meg a bájos mosolyt ettől a hűvös, jóképű férfitól. Sőt, még mosolyogni sem tudott, mert egyáltalán nem érezte magát magabiztosnak. Mielőtt a rúd felé nyúlt volna nagyképűen intett, hogy mindenki csendesedjen el.

„Ne bízd el magad…” –  mondta Bai Luo Yin gondolatban. Biztos volt benne, hogy elég szép teljesítmény lesz, ha You Qi-nak sikerül három húzódzkodást végrehajtania. You Qi felugrott. Mindkét kezével kétségbeesetten kapaszkodott, miközben nagy erővel próbálta felhúzni a testét. Az éljenzés közepette az álla átlendült a rúd fölött… Aztán már nem volt több ereje. Vöröslő nyakkal, arccal leesett. A fiúk gúnyolódtak rajta. A lányok viszont csodálkozva mormolták: “A bálványunk így is nagyon aranyos! Tényleg van valami, amire nem képes.”

Bai Luo Yin megbökte You Qi mellkasát.

– Úgy látszik hiába villogtattad az izmaidat. Legközelebb gombold be az átkozott ingedet!

You Qi fagyosan morgott.

– Te sem leszel jobb nálam.

Bai Luo Yin megragadta a rudat. A testnevelő tanár arca megfeszült. A fiú miatti idegessége jól látható volt. Magában azt remélte, hogy Bai Luo Yin tíznél kevesebbet fog teljesíteni. Így nem jelentene gondot, hogy felülmúlja az osztályt.

– 1, 2, 3…

Ahogy a számolás folytatódott, a tanár arca megnyúlt. Tényleg nem gondolta volna, hogy valaki ebből az osztályból fizikailag ilyen fitt lehet. Harmincnál a tenyere izzadni kezdett. You Qi megdöbbent. „Az a sok tál rizs mégsem volt hiába.”  Bai Luo Yin 30 húzódzkodás után, kissé fáradtnak érezte magát, de további tíz húzódzkodás sem jelentene komoly problémát. Átgondolta a dolgot, elengedte a rudat. Hagynia kellene egy kis energiát. Minden oldalról hangos tapsvihar tört ki, mivel az ő teljesítménye volt eddig a legtöbb. Sőt, amikor befejezte, az arca nem volt vörös, és nem is lihegett. Úgy tűnt, hogy az ereje még nem fogyott el teljesen, és ez irigységet váltott ki a többi fiúból. Ezután már csak Gu Hai maradt.

– Most te jössz.

A tanár gőgösen felemelte az állát, és ránézett Gu Hai-ra.

– Tanár úr, Gu Hai már túl van 100 fekvőtámaszon. Biztosan nem sok ereje maradt. Nem lenne igazságos, ha ezt is meg kellene csinálnia – kiáltotta valaki a tömeg közepéről.

– Mi lenne, ha ezt a következő órán folytatnánk? – válaszolt a tanár kegyesen.

– Kezdje maga. – szólalt meg Gu Hai. A tanár egy pillanatra megdöbbent. – Kezdje, és ha végzett, akkor én összesítem mindenki húzódzkodását.

A tanár arca elsötétült.

– Elég ügyes fiú vagy, nem igaz?

 A tömeg újra kiabálni kezdett: “Együtt! Együtt!” A tanár nem hitte el. Gondolataiba merülve a rúd felé sétált. „Ő csak egy jelentéktelen diák! Soha nem volt katona, soha nem kapott különleges kiképzést, mégis azt hiszi, hogy felveheti a versenyt a különleges erők katonáival? Ez lehetetlen! Biztos csak blöfföl, hogy megijesszen!” 

Gu Hai készségesen odasétált a másik rúdhoz. A tanár nem félt attól, hogy együtt csinálják, hiszen aki tovább bírhatja, az minden bizonnyal ő.

– Fogjátok meg a felsőmet – Gu Hai levette, és a fiúkhoz vágta.

Amikor valaki elkapta a kabátot, Bai Luo Yin kinyújtotta felé a kezét.

– Add ide, majd én vigyázok rá.

Mivel minden diák figyelme a rudakra szegeződött, a fiú azonnal odaadta Gu Hai egyenruháját Bai Luo Yinnek.

– 1, 2, 3, 4…

Gu Hai egyenletesen húzódzkodott, miközben Bai Luo Yin kényelembe helyezte magát a gyepen. „Hajrá! Szükségem van rá, hogy sokáig csináld!”

A versenyzők az elején azonos ütemben végezték a feladatot. Minden diák hangosan buzdította őket, mert ilyen erőpróbára ritkán volt példa. A tanár fokozatosan lassítani kezdett, de Gu Hai nem mutatta a fáradtság jeleit, így a kettőjük közötti különbség lassan nőtt.

– Tanár úr, Gu Hai már elérte a 100-at, de maga még csak 70-nél jár!

Ezt hallva legyőzötten elengedte a rudat. Innét Gu Hai egyszemélyes showműsora lett.

Bai Luo Yin mikor végzett felnézett, Gu Hai még mindig húzódzkodott. Izzadt, a karjai vörösek voltak, és szaporán vette a levegőt, mégis ragaszkodott a folytatáshoz. A tornatanár mozdulatlanul, legyőzötten állt az éljenző diákok mellett. Bai Luo Yin döbbenten figyelte Gu Hai-t. Tudta, hogy győzni fog, de nem számított rá, hogy ilyen elsöprő különbséggel. A fizikai erőnléte jóval magasabb szinten volt, mint egy hétköznapi embernek. Függetlenül a személyiségétől, elismeréssel adózott neki. Amikor megszólalt a csengő, Gu Hai elengette a rudat, a diákok abbahagyták a számolást.

– Haver! Annyira király vagy! – Egy srác megveregette Gu Hai vállát.

A fiú átvette a felsőjét, és az egyik vállán átvetette. Aztán elindult vissza az osztályterem felé.

Bai Luo Yin lazán sétált a többiek után You Qi mellett, egy csapat lány mögött, akik Gu Hai-ról beszélgettek.

– Istenem. Nagyon jó, csodálom őt!

– Az ilyen fiút nem tudnád irányítani. Túl erős!

– Hogy lehet, hogy még sosem találtam ilyen jót?

You Qi zavarban volt, mert úgy érezte, hogy ma veszített. És ahogy hallotta a lányokat Gu Hai-ról beszélni letörtnek érezte magát. Bai Luo Yin mintha semmit sem hallott volna, ment tovább. You Qi meglengette a kezét a fiú szeme előtt.

– Min gondolkodsz?

 Bai Luo Yin elmosolyodott.

– Semmin.

18 Nevess, amíg meg nem halsz!

Az iskolában nem volt furcsa, hogy a fiúk póló nélkül járkáltak, különösen testnevelésóra után. Normális esetben erre senki sem fordított nagy figyelmet, de mindig van kivétel a szabály alól. Gu Hai is az volt. A tónusos, izmos teste elég vonzó ahhoz, hogy a kifutón sétáljon, melyik férfi ne irigyelné őt. Az osztályteremben még mindig róla beszéltek, a tekintetük rá szegeződött. A fiú észrevette, és gyorsan öltözködni kezdett, nehogy azt higgye valaki, hogy mutogatni akarja magát. Megragadta a felsőjét, mindkét kezét beledugta. De amikor megpróbálta átdugni a fejét… „Mi a fene?” Gu Hai lehúzta a fejéről, hogy megnézze az egyenruháját.  Meglátott egy fekete csíkot a nyakkivágás mentén, mintha kis hangyák gyűltek volna össze eső előtt. „A pokolba is, össze van varrva.” Gyorsan megnézte a padja belsejét. A tű és a cérna eltűnt. Felpillantva észrevette, hogy Bai Luo Yin helye üres. Ahogy ide-oda fordította a fejét meglátta a fiú mosolygós arcát. Még mindig zavart volt, azt sem tudta, hogy Bai Luo Yin mennyi ideje állt ott, de az arckifejezéséből ítélve egyértelmű, hogy élvezte a műsort. A fiú egyszerűen csak figyelte Gu Hai-t, miközben lassan a saját helyére sétált, leült, majd nevetésben tört ki. You Qi megdöbbent,még soha nem hallotta Bai Luo Yin-t ennyire nevetni. Így amikor ránézett, még jobban meglepődött, ahogy meglátta, hogy a könnyei is kicsordultak.

– Mitől lettél ilyen? – kérdezte You Qi, de nem kapott választ.

Amikor Gu Hai látta, hogy igy nevet, értetlenkedett. Ő hozta a tűt, a cérnát, ő vágott lyukakat valaki más egyenruháján. Hogy szólhatna, hogy ezt tette vele? Lenézett a felsőjére, nekiállt felszakítani a varratokat. Ha tudta volna, hogy ez lesz, nem hozott volna erős cérnát. Amikor megszólalt a csengő még mindig a ruhájával volt elfoglalva. Az öltések szorosan tartottak, sok küzdelem után is csak egy kicsit sikerült felszakítania.

A következő óra kémia volt, egy ötvenes évei elején járó tanárral, aki szigorú és könyörtelen természetéről volt ismert. Miközben az asztalán kiterítette az aznapi leckekönyveket, végignézett az osztályon, így kiszúrta Gu Hai-t.

– Te! Fiú az utolsó sorban! Ezen az órán nem kellene trikóban lenned!

Minden szem azonnal felé fordult.

– Tanár úr, van egy kis problémám az egyenruhámmal. Azonnal elintézem – mondta, majd ismét a varratokra koncentrált.

Tíz perc elteltével csak a felét sikerült felszakítania.

– Ha ennyire szeretsz trikóban lenni, akkor menj ki. Nem érdekel, hogy mások mit engednek meg, de az én órámon ne legyél.

Gu Hai Bai Luo Yinre nézett, akinek a vállai remegtek a nevetéstől.

– Mennyi cérnát használtál el?

– Ugyanannyit, mint amennyi húzódzkodást csináltál.

– A francba!

Miért tette ezt? Fáradt volt, izzadt, és még szórakoztak is vele!

Gu Hai végül kiment az osztályból. Odakint állva folytatta a varratok eltávolítását, de mire sikerült, az óra véget ért. Visszament az terembe, és észrevette, hogy Bai Luo Yin pakolja a holmiját. Amikor a fiú meglátta Gu Hai-t, mosolyogni kezdett. Gu Hai hirtelen megragadta.

– Most már tudod, hogyan kell nevetni, mi?

– Mindig is tudtam.

Gu Hai durván meglökte Bai Luo Yint, és visszament a saját helyére.

– Csak nevess, amíg meg nem halsz, te szemétláda!

19 Az én fattyam

– Mi civilek egyszerű adófizetők vagyunk. Minden alkalommal, amikor vásárolunk valamit, mi csak… – Bai Han Qi felemelte a hangját, de ahogy meglátta Bai Luo Yin-t, aki épp befordult a sarkon, befejezte. – Eh, az ilyen beszélgetések amúgy is hiábavalók. A kormány politikája nem fog a mi oldalunkra állni. Hazamegyek vacsorázni. Ti nyugodtan folytassátok a beszélgetést nélkülem.

Bai Han Qi ezután a fia mellé sétált.

– Máris hazamész? Elfáradtál ma? Hadd vigyem a táskád.

 Bai Luo Yin mosolyra húzta a száját.

– Nem, nem vagyok fáradt. Főztél valamit?

– Igen. Csak vártam, hogy hazajöjj, hogy együtt ehessünk.

Bai Luo Yin bevitte táskáját a szobájába, majd a konyhába ment. Amint széthúzta a függönyt, megérezte az étel illatát.

– A mai ételt nem te főzted, igaz?

Bai Han Qi szégyenlősen elmosolyodott.

– Zou nénikéd főzött nekünk.

– Zou néni? – Bai Luo Yin csodálkozott. – Melyik Zou néni?

– Az a… Xiao Zhou, akié az a reggelizőbódé, a te Zou nénikéd. Minden nap azt a tofut eszed, amit ő készít, még mindig nem tudod, hogy a vezetékneve Zhou?

– Ohhh… – Bai Luo Yin hirtelen megváltoztatta a hangját. – Minden nap mindig az ő ételét eszed reggelire, és most már vacsorára is azt akarod enni. Miért nem veszed feleségül? Akkor a reggelin is spórolhatnánk.

– Micsoda ostobaság! – Bai Han Qi pálcikával megütötte a fia fejét. – Még mindig férjnél van.

– Annyi év eltelt, mégsem jött haza egyszer sem. Akár itt van, akár nincs, mi a különbség?

– Ő nagy üzletet csinál a tengerentúlon. Nem tudnak együtt dolgozni abban a kis

reggelizőbódéban, igaz?

Bai Luo Yin nevetett.

– Nagy üzletet csinál, mégis hagyja a feleségének, hogy így dolgozzon.

– Oké, oké – Bai Han Qi jelentőségteljes pillantást vetett a fiára. – Jönnek a nagyszüleid, gyorsan egyél.

Bai Luo Yin nagymamája kék ruhában volt, aminek a gallérján volt egy lyuk. Amikor meglátta, eszébe jutott valami, és hangosan felnevetett.

– Ah~ Ma az én nagy teknőcöm¹ igazán boldog~

Bai Han Qi pálcikával a fiára mutatott.

– Anya, ő az unokád. Nem teknősbéka.

– Ah…, igaz. Az én fattyam.²

Bai Luo Yin szóhoz sem jutott. Mellette Bai nagyapa addig nevetett, amíg az étel ki nem fröccsent a szájából. A fiú gyorsan fogott néhány szalvétát, hogy feltakarítsa a rendetlenséget, és segített a nagyapjának felvenni egy előkét, mielőtt újra enni kezdett volna. Evés közben megszólalt Bai Han Qi telefonja. Miután felvette a hívást, átadta fiának a telefont.

– Valaki téged keres. Egy lány az.

Bai Luo Yin értetlenül vette át a telefont, majd elhagyta a konyhát. Fogalma sem volt róla, hogy ki hívja az apja telefonján. Bai nagymama nyakát nyújtogatva figyelte.

– Barátnő? – kérdezte halkan.

– Milyen barátnő? Hány éves is, hogy már barátnője legyen? – Bai Han Qi egy darab halat tett Bai nagymama tányérjába – Egyél inkább.

– Nos… Mielőtt meghalok, látnom kell, ahogy az unokám megnősül.

Bai Han Qi lazán válaszolt.

– Egyelőre még életben vagy.

– Miért mondasz ilyet? – Bai nagymama megütötte Bai Han Qi kézfejét, aki csak nevetett.

Bai Luo Yin a füléhez emelte a telefont és zokogást hallott. Nem is kellett kérdeznie, már tudta, hogy ki az. Volt egy megérzése, hogy azonnal le kell tennie a telefont.

– Ne tedd le.

Úgy tűnt, hogy a lány olvasott a gondolataiban. Abbahagyta a sírást, és határozott hangon beszélni kezdett.

– Ha leteszed, visszamegyek, hogy megkeresselek. Nem viccelek.

Bai Luo Yin kicsit megnyugodott, és halkan megkérdezte.

– Mi a baj?

– Miért nem olvasod el soha a leveleimet? Küldtem neked üzeneteket, de soha nem válaszoltál. Egyedül vagyok itt a tengerentúlon, nem ismerek senkit. Mellettem kellene állnod és támogatnod. Hogy lehetsz ilyen szívtelen?

– Honnan tudod, hogy nem olvastam el?

–Tudom, egyszerűen tudom… –  Megint sírni kezdett.

Bai Luo Yin erősebben markolta a telefont.

– Akkor azt is tudnod kell, hogy nagyon határozott ember vagyok. A szakítás az szakítás.

A lány egy pillanat elhallgatott, majd megszólalt.

– Olvasd el a leveleket. Ha nem teszed meg, akkor minden nap hívom az apád telefonját.

– Nem, Shi Hui… – Bai Luo Yin dühös lett. – Miért nem vettem észre soha, hogy milyen ésszerűtlen vagy?

– Miattad lettem ilyen.

Bai Luo Yin még mondani akart valamit, de a másik már bontotta a vonalat.

– Fiam! Hozz sört.

Bai Luo Yin becsúsztatta a telefont a zsebébe, és két üveg sörrel visszament a konyhába. Hangulata borús volt, az étel sem ízlett neki úgy, mint korábban. Azért, hogy a nagyszülei ne lássák, kényszerítette magát, hogy megegye.

Mielőtt lefeküdt volna aludni bekapcsolta a számítógépét, és megnyitotta a postaládáját. Amikor meglátta, hogy 28 olvasatlan üzenete van, egyszerűen elmozdította az egeret, és megnyitotta az utolsót.

 “Tudtam, hogy figyelmen kívül hagyod a többit. Ezért úgy döntöttem, hogy a hatodik levélben írom meg az üzenet tartalmát.”

Bai Luo Yin megnyitotta a hatodik levelet.

“Ez fáj. Tényleg csak az utolsó levelet nyitottad meg. De amit mondani akartam, az ebben sincs. Ha tudni akarod, nyisd ki a tizedik levelet is.”

Türelmesen kinyitotta a tizedik levelet, de annak a tartalma is hasonló volt az előzőhöz. Ez így ment tovább és tovább, míg végül már csak két olvasatlan levele maradt. Bai Luo Yin sok e-mailt átnézett, mégsem látott semmi fontosat. Megnyitotta a két levél közül az egyiket.

“Ahh… Nincs több türelmed? Azt akartam, hogy a másik levelet olvasd el, de te inkább ezt nyitottad meg. Nincs itt semmi.”

Bai Luo Yin ezután megnyitotta az utolsó levelet.

“Ha elolvastad az összes e-mailt amit küldtem, az azt jelenti, hogy tényleg nem érdekellek, igaz?”

A szívében lévő szomorúság eltűnt. Helyette tehetetlennek és üresnek érezte magát. Shi Hui egy politikus lánya volt. Drága ruhákat vásárolt, és olyan ételeket evett, amelyeknek árából két hónapig el tudta volna tartani a családját. Régebben figyelmen kívül hagyta a társadalmi különbségeket… egészen addig, amíg az anyja újra fel nem tűnt az életében, alaposan kritizálva apja szegényes életkörülményeit. Nagyon szerette az apját annak ellenére, hogy néha buta és megbízhatatlan tudott lenni. Soha nem vetette meg őt, és nem tűrte el azokat az embereket, akik megtették. Viszont semmiképpen sem akart a második Bai Han Qi lenni. Az emberekre, akik úgy tekintettek rájuk, mint a kis hangyákra, megvetette.

¹ Itt Bai Luo Yin nagymamája rossz szót mondott. Azt akarta mondani, hogy (shun zi: unoka), de helyette azt mondta, hogy (gui zi: teknős).

² Miután Bai Luo Yin apja kijavította őt, még mindig tévesen azt mondta, hogy (gui shun zi: fattyú).

20 HEVES SZÉL FÚJ!

A kora reggeli órákban, amikor Gu Hai az osztályterem felé tartott egy dühös fiú állta el az útját, és megvetően nézett rá. Amikor kikerülte, az durván megrántotta a karjánál fogva.

– Szeretnék kérdezni valamit.

Gu Hai rápillantott, de csak egy kifejezéstelen arccal találkozott.

– Mit?

– Menjünk oda és beszélgessünk. Nem való más fülének.

Gu Hai megpróbálta kordában tartani az indulatait, és követte őt.

– Azt akartam kérdezni…  – suttogta a diák Gu Hai füle mellett. – Veterán vagy, akit leszereltek a katonai szolgálatból? Szándékosan változtattad meg a személyazonosságodat, és azért jöttél az iskolánkba, hogy megtapasztalj egy normális életet?

– Ahh!!!

A folyosón hosszú ideig hangos morajlás hallatszott.

Amikor Gu Hai belépett az osztályterembe, úgy érezte, mintha megnyerte volna a lottót. Ma Bai Luo Yin nem késett az óráról. Valójában elég kényelmesen ült a székén, kezében a könyvével, miközben tekintete végig vándorolt a teremben.

– Mi a helyzet? Ma úgy hoztak? –  kérdezte Gu Hai miközben leült.

– Hajnali háromkor ébredtem.

Gu Hai szemöldöke felszaladt a döbbenettől, nem vette komolyan, amit a fiú mondott.

–  Mikor aludtál el? – kérdezte kíváncsian.

– Hajnal 2:50.

– Ó, egész éjjel fent voltál?

Bai Luo Yin teste előrebukott, karjai lelógtak, és fél arca az asztalra tapadt. Tekintete egy lazán falba vert szögre szegeződött. Bár úgy tűnt, mintha Gu Hai a dolgait pakolná, valójában végig a fiút figyelte. A szemei alatt sötét karikák voltak, amelyek elárulták, hogy az előző éjszaka tényleg nem aludt. Bai Luo Yin egy nyikorgó hangra hirtelen felriadt. A mögötte lévő asztal keményen a hátához csapódott.

– Összeszedem a cuccaimat – mondta Gu Hai.

Korábban szándékosan ledobta a vonalzóját, és csak most vette fel, és tolta vissza az asztalát. Bai Luo Yin háta lüktetett, de nem tette szóvá. Tudta, hogy a fiú szándékosan csinálta, nem akart zűrt. Visszahajtotta a fejét a padra.

– Hé, Xiao Bai – Gu Hai megrántotta Bai Luo Yin haját. – Mondd csak, azért nem aludtál tegnap éjjel, mert szórakozni voltál, igaz?

Bai Luo Yin megfordult, hogy Gu Hai-ra nézzen, és nagyon halkan mondta.

– Figyi, ma nem vagyok jó hangulatban. Szóval jobb, ha nem provokálsz.

Gu Hai nem értette.

– Másnapos vagy?

Bai Luo Yin összeszorította a fogait, megragadta Gu Hai-t a gallérjánál fogva, és dühösen azt mondta.

– Nem érted az emberi beszédet, ugye?

Gu Hai kezei ide-oda lengtek, miközben gonoszul vigyorgott.

– Tényleg nem értem.

Az osztály elhallgatott, amikor a tanárnő belépett és beszélni kezdett.

– Az önismereti időszak után a harmadik fejezetet kezdjük el. Mindenki olvassa el előre az új fejezetet.

Gyönyörű arca még az álmos diákokat is arra késztette, hogy rá figyeljenek. De Bai Luo Yin és Gu Hai nem volt hajlandó megmozdulni. Végül Bai Luo Yin hátat fordított a másik fiúnak, az asztalára dőlt, hogy aludjon. Aggódott, hogy Gu Hai tovább szórakozik vele, de ahogy elcsendesedett az osztály, elengedte magát. Éppen akkor, amikor álomba merült, érezte, hogy egy kéz megérinti a hátát, és elkezdi rángatni az egyenruháját.

– Annyi lyuk van az egyenruhádon, és még mindig ezt hordod? Ha nem akarod kidobni, legalább meg kellene varrnod. Vagy elhasználtad az összes cérnát az enyémre?

Bai Luo Yin megmozdította a fejét. Ingerült lett, amiért felébresztették.

– Befognád végre?

Gu Hai ártatlan arckifejezéssel válaszolt.

– Az én hibám, aludhatsz. Esküszöm, hogy nem zargatlak többet.

Bai Luo Yin egy kicsit előrébb tolta a padját és a székét, hogy Gu Hai ne érhesse el. Ezután az asztalra támaszkodott, hogy elaludjon.

„Egy perc, két perc, három perc...”  Bai Luo Yin magában számolta az időt. Lassan kezdte kizárni a külvilágot. Hirtelen egy kéz kúszott a hátára. Felpattant és káromkodni kezdett.

– Cseszd meg! Beteg vagy?

Valaki állt mellette, odafordult, hogy ránézzen, de hirtelen megdermedt. Luo Xiao Yu szeme és keze Bai Luo Yin vállára szegeződött. A zaj elült, ahogy az egész osztály feléjük fordult. A tanárt és őt bámulták.

– Rettenetesen sajnálom, azt hittem…

Bai Luo Yinnek nem kellett Gu Hai-ra pillantania, hogy tudja, milyen önelégült lehet. Luo Xiao Yu végül elvörösödött.

– Gyere ki velem most azonnal – mondta a tanárnő.

Bai Luo Yin magyarázkodni kezdett.

– Kisasszony, én nem magát szidalmaztam, hanem Gu Hai-t.

– Nincs szükség kifogásokra. Gu Hai maga kérte, hogy helyet cserélhessen, mondván, hogy jó a kapcsolatotok

Bai Luo Yin elismerte a vereséget.

– Rendben van, tekintheti úgy, hogy valóban magát átkoztam. Hogyan akar megbüntetni?

A tanárnő nem számított rá, hogy a fiú ezt fogja mondani, könnyes lett a szeme. Az egyetlen dolog, amit Bai Luo Yin nem tudott elviselni, hogy egy nőt sírni lásson. Hirtelen úgy érezte, hogy a szíve elnehezedik. Zsebkendő után kutatott, de elfelejtett hozni.

– Kisasszony, hibáztam, kérem, ne sírjon.

– Elég, visszamehetsz az osztályterembe, hagyj békén.

– Kisasszony…

– Menj be – mondta Luo Xiaoyu.

Egyetlen könnycsepp gördült le a szeméből, amitől még szánalmasabbnak tűnt.  Bai Luo Yin nem tudta megállni, hogy ne képzelje el, ha Shi Hui állna itt és így sírna előtte, elolvadna a szíve, azonnal beleegyezne, hogy visszamenjen hozzá.

Visszatérve az osztályterembe nem tudott elmenekülni Gu Hai ravasz tekintete elől. Éppen amikor leült, megszólalt.

– Nem megmondtam, hogy nem zavarlak többet? Mégis azt hitted, hogy én voltam. Gondolkodás nélkül átkozódtál.

– Nem kértem a véleményedet – válaszolta Bai Luo Yin, miközben a könyveit pakolta.

Gu Hai megrúgta a székét, a teste előrebukott, de gyorsan hátrafordult. Bevillant neki, hogy a fiú egy kutyához hasonlít. Ha figyelmen kívül hagytad, ő is figyelmen kívül hagyott. Ha etetted, akkor egész nap követett téged. Ha provokáltad, az első adandó alkalommal megharapott. Az ilyen emberrel csak egyféleképpen lehetett bánni: a lehető legtávolabb maradni tőle.

– Cseréljünk helyet.

You Qi feléje fordult.

– Miért?

– Ne kérdezd, csak cseréljünk.

You Qi bólintott, felkapta a könyveit, és helyet cserélt vele, nem feledkezve meg arról, hogy több tekercs vécépapírt is magához vegyen.

Bai Luo Yin leült You Qi helyére. Be akarta tenni a könyveit a padba, de látta, hogy tele van összegyűrt vécépapírral. Legszívesebben You Qi-hez vágta volna, de eszébe jutott, hogy a mögötte lévő asztal az övé. You Qi sokat tudott beszélni. Bai Luo Yin hallgatta a motyogását, és nem sokkal később elaludt.

„Puff!”

– A fenébe, mi van már megint? – Bai Luo Yin elfordította a fejét, és látta, hogy You Qi idegesen mosolyog.

– Ne engem hibáztass, a mögöttem ülő srác  meglökött

Bai Luo Yin elvesztette a hidegvérét, jól ismerte Gu Hai képességeit. Tudta, hogy ha legelőre is ülne, a fiú az egész sort a tanári asztalhoz tolná. Meg kellett találnia a módját, hogy elbánjon vele. Nem hagyatkozhatott az erejére, akkor veszítene. Elkezdett gondolkodni, hogyan bánjon el ezzel a makacs és ravasz ellenféllel.

A negyedik óra az önképzés időszaka volt. Gu Hai You Qi felé fordult.

– Adj egy tekercs vécépapírt, az enyém elfogyott.

– Egy darab nem elég? Egy tekercset akarsz?! – Végül mégis adott.

Gu Hai feltépte a vécépapírt, dobálni kezdte, majd Bai Luo Yin asztalára ejtette.

– Hoppá – vigyorgott, majd a fiú asztalához sétált, visszavette a vécépapírt.

– Ne mászkálj körülöttünk, csapdába ejtesz minket – mondta You Qiu.

Bai Luo Yin lefogta You Qi kezét.

– Hadd csinálja.

Gu Hai megállt, amikor elfogyott a papír. Bai Lou Yin felírt valamit egy cetlire, és átadta a mellette ülő lánynak.

 – Add ezt át az ötödik sor legészakibb asztalánál ülő fiúnak.

– Gyorsan, tépd le, miért nem mozdulsz? – mondta You Qi a köréjük tekert vécépapírra mutatva, majd tépdesni kezdte.

Bai Luo Yin megállította.

– Ne tépkedd, ne nyúlj hozzá.

Nem sokkal ezután kivett egy csomó használt vécépapírt You Qi padjából és rátette arra, amit Gu Hai köréjük tekert, de leperegtek. You Qi nem értette, mi történik, a mögötte lévő íróasztal egy óceánnyi használt vécépapírrá változott. Abban a pillanatban Gu Hai tudta, hogy valami nincs rendben. Meg akarta akadályozni, hogy az üzenet eljusson az ötödik sorban ülő fiúhoz, de az már elolvasta, és sokkal később kinyújtotta a kezét, hogy bekapcsolja az elektromos ventilátort. Egy széllökés Gu Hai fejére fújta You Qi használt vécépapírjait.