Én a magam részéről nagyon kedvelem Sammon munkáit, és nagyon elégedett vagyok a munkáinak eddigi adaptációval. Tudom, hogy nagyon vitatott sorozatok, de nálam a Manner of Death és a Bite Me is toplistás, a hibáikkal együtt. Úgyhogy nagy érdeklődéssel vártam ezt is. Minden várakozásomat felülmúlta. Állítom, hogy a jelenleg futó BL-ek közt magasan az egyik legjobb.
A történet dióhéjban:
Egy sürgősségi osztályon dolgozó rezidens váratlanul egy időhurokban találja magát, ahol az élete folyamatosan visszapörög egy korábbi időszakra egy konkrét nap és idő, július 18, 22 óra 55 perc után, amikor is a keze közt hal meg egy egyetemista fiú a sürgősségin. Sejtelme sincs miért, de minden alkalommal újra ébred a múltban, és megtudja egy rejtelmes félvilági alaktól, hogy küldetése a fiú megmentése bármi áron. A múltba való visszatérés aztán egyre szövevényesebb eseményeket, cselekményszálakat és további szereplőket involvál a történetbe, köztük egy a kórházban működő Robin Cook történeteit idéző orvosi konspirációs háttér sztorival, ahol minden és mindenki összefügg egymással.
A cselekmény és a forgatókönyv zseniális. Mesterien felépített egyvelege egy fordulatos kriminek és egy meglepetésekben gazdag lélektani drámának. Intelligens, komplex történet, tehát semmiképp nem a felületes szemlélőnek való Ahogy haladunk előre, apránként ismerjük meg az események hátterében meghúzódó motivációkat, történéseket, múltébéli konflikutsokat, amik a jelenlegi helyzethez vezettek. Minden szereplőről többet tudunk meg epizódról epizódra, és derül ki, hogy senki és semmi nem az, akinek vagy aminek az első pillanatra látszik. A rendezés pergő és lendületes, a vágás alapos és céltudatos, a gyakori flashbackek mindig akkor jönnek, amikor dramaturgiailag nagyon indokolt.
És akkor most a két főszereplőről. Én korábban nem voltam Tae és Tee nagy rajongója. Nagyon mutatós “eye candy” volt mindkettő a 2Moons első változatában, de különösebben nem fogtak meg. Aztán jött a Paint with Love, ahol Tae fergeteges karikírozó készségről, komikusi tálentumról és jellemábrázoló készségről tett tanúságot, illetve jött a The Miracle of Teddy Bear, ahol meg Tee nyűgözött le váratlan drámai erejével, finom gesztusaival, átható mimikájával. Azóta tudom, hogy ez a két srác nagyon tehetséges, a fentiekben kilóra megvettek.
A Triage-ban pedig még jobban kiteljesednek. Életük eddigi legjobb alakítását hozzák mindketten. Mindkettejük színészi teljesítménye hihetetlenül cizellált, átfogó, végtelenül hatásos jellemfejlődésekkel és összetett személyiség-ábrázolásokkal. Valósággal ragyognak.
Tae karaktere eljut a kezdeti nyegle, pácienseiről is felületesen ítélkező, kissé korlátozott gondolkodású, karrierista rezidenstől egy egyre empatikusabb, törődőbb, fokról fokra differenciáltabban és az életre értőbben tekintő, a szívét egyre jobban megnyitó, a saját démonjaival is viaskodó orvosig, akinek kezdeti humoros jeleneteit egyre többször váltják olykor katartikus érzelmi kitörések.
Tee pedig ugyanilyen lassan építkező jellemkibontakozással jut el egy látszólag arrogáns, önző, kissé pökhendi, pénzes egyetemi aranyifjúból, akinek a felszínt nézve mindene megvan, egy nagyon is sebezhető, érző szívű, belső bizonytalanságokkal terhelt, szeretetre és igaz barátokra vágyó, rejtélyes múltbéli sebeket hordozó, olykor kifejezetten lelkileg labilis személyiséggé.
Kettejük közt a BL szerelmi szál úgy a 2. rész végétől, a 3. rész elejétől indul. Nagyon aprólékosan és áttételesen építkezik ez a vonal is, ahogyan az egész sorozat struktúrája. Ahogyan tágul az időhurok és töltenek el egyre több időt egymással, úgy válik a viszonyuk egyre bensőségesebbé, úgy válik a kettejük közti kötelék egyre szorosabbá, és tárulnak fel annak jelei, hogy ez a két ember nagyon és mélyen összetartozik.
A színészi munka majdnem kivétel nélkül szenzációs. A mindig kitűnő, briliáns Fiat már az első pár epizódban is, amikor még csak öngyilkossági kísérlete utáni haláltusáját látjuk, valamint azt a pár rövid jelenetet, amiben elmondja, mi vezette oda, az embernek beleszakad a szíve. A tőle megszokott bensőséges eszközökkel, torokszorítóan formálja meg az ambiciózus, de szegénysége miatt minduntalan előnytelen helyzetbe kerülő diákot, akivel az élet minden területen példátalnul igazságtalan és kegyetlen.
Tonnam, aki komoly szerephez eddig még leginkább csak a The Yearbook-ban jutott, és azt leszámítva főként harsány és gyakran kissé idétlen barát-figurákat formált meg, itt egy nagyon sokrétű és sokszínű karaktert hoz a felváltva lobbanékony és igazságérzettől fűtött, máskor sztoikusan hűvös, érzelmeit palástolni igyekvő orvos rezidens szerepében.
A Tae és Tonnam alá tartozó junior orvos szerepében színészként debütál Tanadol, gyarapítva azon Thai színészek számát, akik civilben orvosok (van még pár). Elsőfilmes zöld dió ellenére friss, energikus, érzelmeket remekül tolmácsoló fiatalember, aki igen hatásosan érzékelteti az olykor szeleburdi, máskor nagyon is felelősségteljes és elhivatott, éles szemű junior orvos karakterét.
A komikusi, drámia és cselszövő szerepben egyaránt kíváló Kradum hozza a tőle megszokott színvonalat a hátborzongató kórház főorvos szerepében, és egészen egyedi üde színfolt a már említett félvilági alak figuráját biztos fellépéssel, a humor és a drámai rezonőrség finom egyensúlyával csillogtató Morris K.
Sodró erejű, páratlanul intenzív és izgalmas felnőtt sorozat, nálam már most bekerült a BL klasszikusok közé.
Ex Piya Vimuktayon (a KinnPorsche Gun Theerapanyakul-ja) párjával, és pár korábbi kép a még mindig vonzó úriemberről.
A színész nyíltan biszexuális.
A sorozatot itt tudod megnézni
janos.smal@gmail.com
